Rövid önéletrajz

2007 január 26. péntek

Először is, az ausztráliai Melbournben születtem, apu ausztrál, anyu olasz. Kilens éves koromig Ausztráliában jártam suliba, utána anyámmal három évre Olaszországba költöztünk.

Később rájöttem, hogy a szívem visszahúz Ausztráliába, ezért úgydöntöttem, hgoy visszamegyek apámhoz, és elkezdem a gimit.   I’ve lived there ever since…. well…. not any more

Tizennégy éves koromban kezdtem énekelni, de tizenhét éves koromig nem tanulta, csak úgy jött. Aztán amikor találkoztam CAde-el megalapítottuk a Twitch-et amiben rock-reggae stílusú zenét játszottunk, de később átneveztük Never Or Now-ra. Két demo albumot rögzítettünk, ezért sokkel tartozom azoknak a srácoknak akik segítettek a saját és a zeném fejlődésében.

Első effekt pedáljaimat tizennyolc évesen vettem meg… a gitárommal használtam, mert azt gondoltam, hogy hos sokkal jobban fog szólni… aztán összehoztam, de végül szar lett:( Egyik nap úgy döntöttem, kipróbálom mikrofonnal… darabokat szövegeltem, kiabáltam, sikitoztam rá, addíg amig a zenekar tagjai rám nem szóltak, hogy kapcsoljam ki ezt a… Tudomást szereztem róla, hogy néhány énekes “élő” effekt egységekkel játszik… ez rávett arra, hogy megértsem mit jelentenek a következő zenei alapelvek, mint az EQ, Compression, Reverb és Delay… amik nélkül mindennap elvesztettem és nyertem valami újat… a darabokra előszőr kórus, harmónia, oktáv, hangszint váltás, és phaser effekteket próbáltam…  ugyanúgy ahogy most a loopstation-on.

Igazán komolyan 2005-ben kezdtem el megérteni az effektek használatát, amikor az év nagy részét az első szóló albumom rögzítésével töltöttem egy stúdióban. Ekkor néztem meg Bobby McFerrin Live DVD-ját ami teljesen megváltoztatta az életem…

Ekkortájt anyám kérdezgetett anyám, hgoy miért nem megyek Olaszországba meglátogatni, “Gyere élj itt, még egy csomó pénzt is kereshetsz a zenéddel” mondta, és tetszett… hmmmm, jó ötletnek tűnt, körbeutazhatom Európát utcai fellépésekkel kereshetnék pénzt ahelyett, hogy egy füstös krimóban dolgoznék valahol…

“UTCAI FELLÉPÉSEK? MIÉRT TENNÉL ILYET? MINT A CIGÁNYOK AZ UTCÁN? … NEM NEM NEM, NEKED SZÓRAKOZÓHELYEKEN KELL JÁTSZANOD MINT A TÖBBI IGAZI ZENÉSZNEK!”

“nem-nem, ez király lesz!” – mondtam – “Mint egy sima utazás keresztül Európán, csak az utcán zenélnék a pénzért…”

“NEM! EZT NEM TEHETED! EGY FILLÉRT NEM FOGSZ KERESNI!” (hú miért ismerős ez nekem:D – szerk.)

“nem anya” – mondtam – “nem csak úgy fogok zenélni egy baseball sapiban a földön ülve egy szál gitárral, hanem valami egészen különleges dolgot fogok csinálni”

Még szó sem volt DubFX-ről, avagy loop station használatáról, de Mr. McFerrin miatt megírtam első acapella számomat, “Concord” címmel.

Aztán kicsit megakadtam azon, hogy a különböző beatbox részeket, hogy rakjam össze egy bassline résszel miközben élőben énekelek, amig nem mesélt nekem valaki Mal Webb-ről… azt mondták, ő egy hihetetlen énekes, aki loop samplert (hangmintákat újra és újra és újrajátszó gép:) – szerk.)  használt… egy mit? kérdeztem…

Elutaztam, hogy megnézzem, és tényleg hihetetlen volt… Egy kibaszott csodabogár! Nem láttam még előtte ilyen elképesztő dolgot, amint a srác csinált a hangjával… Mal? király vagy! El is mentem venni egy loop stationt, egy AKAI Headrush pedált, hogy pontos legyek. Meg különben is…:)

Na, 2006 márciusában elindultam Olaszországból, és elkezdtem az utcai fellépéseim Luccában (kis túristaváros Toszkánában) az elektromos gitárommal, effekt pedálokkal, loop stationnel és egy iPod-al amivel az albumomat játszottam vissza.

Eladtam egy rakás CD-t a túristáknak az utcán és több pénzt kerestem mint életemben bármilyen melóval…

Egy csomó felkérést kaptam az emberektől akik az adott területen kapcsolatban voltak a helyi kiadókkal… aztán végülis Milánóba mentem, hogy találkozzak néhány nagyágyúval… minden tetszett nekik, de azt javasolták, hogy vegyek fel mindent olaszországban, és szedjek ki belőle minden durvább zenei hatást… egyszerűbben kicsit lágyítsak rajta…

Ez tetszett… hmmm ok, de először is e kellett mennem Angliába, hogy találkozzak egy barátommal, és hogy szerencsét próbáljak a helyi kiadóknál… talán nem korlátozom magam Olaszországra… Így hát fogtam a kis piros gitárom és az olasz üzleti mentalitásom, és július 6.-án elhagytam Olaszországot, hogy felfedezzem Észak-Angliát, és az első nagyobb város ahol találtam magam, Manchester volt… Manchesternek köszönhetek mindent! Imádom azt a várost… rokonok.

Találtam egy helyet a maradásra egy furcsa figurával, ami azzal végződött hogy egy macsétával akart halálra kaszabolni… de ez egy másik történet…

Menchesteri fellépésem első napja a Piccadilly Gardenben volt. Azért választottam ezt a helyet, mert úgy tűnt mindenki ott lóg… Am azonnal feltűnt, hogy ez a hely teljesen más mint Ausztrália vagy Olaszország.  Rengeteg ember fordult meg, különböző fajták, de a legtöbbjük nagyon nyersnek tűnt, le se pössentettek (ahogy az angol mondaná), ellentétben az elamerikásodott kultúrák esetében, mint Olaszországban.

Természetesen mindenki a saját zenéjét tolta, és ezek amit hallottam kiszűrődni az autókból és boltokból, nem a szokásos amerikai
fos volt amit mindenhol a világon hallhatsz… de sose gondoltam volna, hogy ezek a stíluselemek bejönnek az ottani embereknek, mint a Drum&Bass, Grime, Jungle és Dubstep. Úgy látszott a legtöbb korombeli, így egyből otthon éreztem magam.

Első napom Manchesterben július hatodika, úgy döntöttam, nem viszem magammal a kis piros gitáromat, hanem csinálok pár friss ütemet a loop stationon keresztül, rétegezve pár ritmussal és freestyle szövegekkel.

Nyomtam a zeném, és rájöttem hogy nagyon sok hasonló ember volt az én zenei izlésemnek megfelelően, ezek a gangsta tipusú srácok folyton odajöttek és nyomtak egy kis PHAT angol ritmust, arra az alapra amit leraktam.

Egyszer odajött egy rapper srác és megkérdezte a többieket, hogy mi a nevem… Erre a másik félig raszta félig mancsúriai akcentussal beszélő srác megszólalt “Banton Killah”, egy másik meg szintén egy lökött nevet talált ki, mint a “Subside”, vagy a “Forced”… Aztán megkérdeztek, hogy mégis mi a nevem? Erre azt válaszoltam, hogy “Benjamin”, persze kiröhögtek. Világossá vált, hogy kell egy név.

- Ah! DubFX – válaszoltam, erre rámnéztek meg a földön fekvő effekt pedálokra, amin nyomtam a “beatbox dancehall dub” zenémet, és elismerő fejbiccentéssel beleegyezésüket fejezték ki..

Ekkor egy adrenalinfröccs söpört rajtam végig. A név segíthet a zeném készítésekor… Eszembe jutott a hangszint váltó funkció az effekt pedálomon, amivel létrehoztam MC Monsoon-t (a mély hangot) és Little Man-t (a magas hangot).  A következő kb. egy hónapban beleástam magam a dub_fx világába és az összes lehetőségbe… Rájöttem, hogy ebben a környezetben, mint Manchester utcáin (vagy úgy általában Angliában) képes vagyok kifejezni magam, úgy ahogy mindig is akartam harmónikusan, ritmikusan, szövegileg.  Nem csak ez, de az utcán való fellépések is bizonyították, hogy több pénzt tudok vele keresni egy óra alatt, mint egy egész napi munkával a McDonnalds-ban… nem beszélve a védtelen állapotról (”a not to mention the exposure, bocs lehet ezt is félreértettem – szerk)

A miért az utcán és miért nem szórakozó helyeken lépek fel kérdésre a válasz? Az utca ahol a zenéim születnek és csiszolódnak… Néha fellépek szórakozóhelyeken is híres DJ-kkel, de mindig visszatérek az utcára , mert az inspirál.

Nem túl rég, átutaztam Nyugat-Európán Bishop nevű cimborámmal, egy furgonban éltünk, de a furgon lerobbant és Bishop visszament Oz-ba (wtf is Oz? – szerk) szóval ebben a percben amikor írom a blogomat Olaszországból, épp anyámnak segítek egy albumot rögzíteni amin az ő zenéi hallhatók.

Ebben az évben távol Ausztráliától átutaztam Angliát, és Nyugat-Európa jelentős részét. A prioritásaim és gondolataim megváltoztak… Olyan zenét szeretnék csinálni amit szeretek, nem szeretnék alkalmazkodni egy pöcslóbáló véleményéhez se.

Több mint 2000 CD-t adtam el az utazásom során, amiből jött az ötlet, hogy kiadjam a zenéimet kiadótól függetlenül… tényleg miért ne?

Szóval most kicsit visszatérek Ausztráliába, aztán vissza fogok menni Manchesterbe, és végül nyáron keresztül utazom Európát.

Találkozunk az utcán!